Elérkezett 2020! Először is mindenkinek sikerekben gazdag és boldog új évet kívánunk!

Sőt, nem csak kívánjuk Neked a sikereket, hanem segítünk is elérni azokat. 🙂

Az új év első posztja is ehhez kapcsolódik: célok, sikerek és megvalósítás.

A “legnépszerűbb” újévi fogadalmak közé tartoznak a fogyással, rendszeres edzéssel/sportolás elkezdésével kapcsolatos fogadalmak, valamint a káros szokások és életmódváltás is a “kedvencek” közé tartozik.

A fogadalom megtétele a legegyszerűbb, mondjuk úgy nulladik lépés egy cél elérésében. Sokan alábecsülik ezt, ám mégis fontos lépés, hiszen ha kimondjuk (vagy még jobb, ha le is írjuk) azt, amit meg akarunk valósítani, akkor már sokkal előrébb vagyunk azoknál, akik még ezt sem tették meg, hiszen mi így már tudjuk, hogy mit akarunk csinálni.

Amik ilyenkor a leggyakoribb problémák szoktak lenni:

  • egyszerűen visszaesünk a hétköznapi rutinunkba
  • nincs előttünk kristálytisztán, hogy mit és hogyan akarunk elérni
  • nincs elég (vagy úgy érezzük, hogy nincs elég) belső motivációnk
  • kizárólag külső erőktől várjuk a változást
  • félelem a változástól
  • kifogások keresése (nem vagyok elég jó, nincs elég pénzem/időm, stb.)

félelem a bukástól

Hogyan tudunk kilépni ebből a mókuskerékből?

Sokat segít ha leírjuk (mondjuk egy külön erre szánt füzetbe, vagy telefonba/számítógépen egy külön dokumentumba) a konkrét céljainkat és – nagyon fontos – határidőket szabunk magunknak. Ami még sokat segít (bármilyen) cél elérésében, az az, ha több kisebb célra bontjuk a nagy célunkat. Ezzel ledöntve a pszichológia gátat, amit az elménk adott esetben magunk elé állítana.

Nézzük meg ezt egy konkrét példán keresztül:

Tegyük fel, hogy 2020-ban le akarunk adni 20 kilót, de a korábbi évek tapasztalata az, hogy eddig maximum 2 kilót tudunk leadni – már amikor éppen nem híztunk.

Így, ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy “2020-ban lefogyok”, egy jól megfogalmazott cél így néz ki:

“2020. december 31.-ig (vagy az általad kiválasztott dátumig) lefogyok 20 kilogrammot. Ezt a célomat a következő módon érem el: 2020. március 15-re lefogyok 3 kilót. 2020. május 30-ig lefogyok további 5 kilót, 2020. augusztus 15-ig lefogyok további 5 kilogrammot és év végére a maradék 7 kg-ot”

 

Mit figyelhetünk meg a fenti példából?

Nem egyszerre akartunk mindent, így az elménk befogadható dózisokban kapja az ingert, és képes lesz elhinni, hogy ezt meg tudjuk csinálni. Fontos továbbá a fokozatosság is.

Ha ezek rendben vannak, akkor jöhetnek az egyéb “kiegészítők”, mint például, hogy mit és mikor sportoljak, miből mennyit és mikor egyek, stb.

 

Ha az eddig leírtakkal Te is egyetértettél, akkor most elmondjuk, hogy mi az amiben mi is tudunk Neked segíteni:

Ha már megvan az elhatározásod, és van egy életképes megvalósítási terved a céljaid eléréséhez, akkor mi a kezedbe adjuk az edzés gyakorlati megvalósításának eszközét, vagyis az infratrainert.

infratrainer miskolc

alakformázás, narancsbőr ellen

 

Ha az infratrainer választod, mint edzésformát, akkor a következőeket nyered meg pluszba: 

  • kiszámítható fejlődés: minimum 600-800 kilokalóriát égetsz el 50 perc edzéssel
  • nem fogsz unatkozni: filmet nézhetsz vagy zenét hallgathatsz edzés közben
  • kímélő edzés: bár hatásosan megdolgoztat, mégis kíméli az ízületeket, így idősebb korban vagy sérülés után kifejezetten ajánlott, saját igényre szabható beállítások
  • méregtelenítő, alakformáló, zsírégető hatású, illetve kiválóan kezeli a narancsbőrt is
  • Te döntöd el, hogy mikor fogsz edzeni (persze, csak ha még találsz szabad időpontot ^^ )

Oszd meg tapasztalataidat a célkitűzésekkel és megvalósítással kapcsolatban Facebook vagy Instagram oldalunkon!

 

Foglald le helyed és gyere el miskolci infratrainer szalonunkba: +36 30 272-8975

 

Ha tetszett, amit olvastál oszd meg ezt a cikket, vagy küldd el egy barátodnak! 🙂 Amikről legközelebb olvashatsz:

  • EXTRA TIPPEK, hogy egész évben megőrizd a motivációdat.
  • SIKERSZTORIK az infratrainerrel
  • Az infratrainer JÓTÉKONY HATÁSAI